Közadatkereső
Increase Font Size Option 5 Reset Font Size Option 5 Decrease Font Size Option 5

JOP

ego

allo

Valid XHTML 1.0 Transitional

Valid XHTML 1.0 Transitional






  • Megújul a Wesselényi strand PDF Print E-mail

    strand_alapkoletetel76 milliós uniós támogatással újul meg a balatonalmádi Wesselényi strand
    A sikeresen pályázó Balatonalmádi Önkormányzat részéről Keszey János polgármester mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal segítették, segítik, hogy a projekt az alapkőletételt követően a kivitelezés fázisában léphet. Az önkormányzat a 189 millió forintos összköltségvetésű projekt megvalósításához 114 millió forint önrészt biztosított a város büdzséjéből - mondta el a polgármester. Keszey János hozzátette, a Wesselényi strand rekonstrukciós munkálatai a tervek szerint ezév június végére be is fejeződhetnek, akkor adhatják majd át a beruházást a fürdőző nagyközönségnek. A város az elkészült fejlesztéstől bevétel növekedést is remél a strandon- hangzott el a polgármester köszöntőjében.

    Balatonalmádi Város Önkormányzata a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében kiírt „ A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” pályázat keretében 75 800 000 forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el- emlékeztetett Hartmann Ferenc. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja hozzátette, a pályázat esetében a rendelkezésre álló forrás 1,8 milliárd forint volt, a beérkezett pályázatok alapján az igény ennek a többszöröse, 6,3 milliárd forint volt. A 13 nyertes egyike volt Balatonalmádi Önkormányzata, amely a beruházási összköltség 39,9%-át nyerte el pályázati úton uniós támogatásként. Hartmann Ferenc kiemelte, a balatoni térségben sok esetben olyan komplex, településeken túlmutató fejlesztéseket tudnak megvalósítani, mint a Wesselényi strand fejlesztése, amely nemcsak az itt élők, hanem az idelátogatók örömét is fogja szolgálni és messzire viszi Balatonalmádi jó hírét.

    A fejlesztés eredményeképp felújítják a meglévő főbejárat épületét, a vendégek részére ivó- ill. díszkút készül, valamint a toronyépület földszintjén egy baba-mama szoba létesül. Az igényeknek megfelelő színvonalú kabinsor és illemhelyek létesülnek, az akadálymentesítési elvárásoknak megfelelően. Helyet kap a strand területén korszerű kerékpártároló helység és értékmegőrző, valamint a keleti szárny 140 m2-es bővítésével az animációs foglalkozások színtere alakul ki.
    (Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin 2010/27.)